12 millió nézővel
nyitott a Lost, évadzáró május 23-án
Az előző évadnyitányhoz képest 12
százalékkal nőtt a Lost hatodik, záróévadának nézettsége, legalábbis az első
héten biztosan A 12 millió néző, és a 18-49-ben 5.6-os rating persze ahhoz
nem volt elég, hogy leverje a szépen lassan unalomba fulladó American Idolt,
ami azért mér mindig 8.9-et tud 18-49-ben, és hozzá még 24,5 millió nézőt
(ez tavalyhoz képest 5 százalékos csökkenés).
A Lost eredménye azért is
megbecsülendő, mert manapság nem túl gyakori hogy egy sorozat nézettsége az
előző év adataihoz viszonyítva emelkedő tendenciát mutatna (a szintén
ABC-sorozat Castle is ebbe a kategóriába tartozik).
Damon Lindelof és Carlton Cuse, a
sorozat két agya hivatalosan is bejelentette, hogy a Lost nem egy
keddi napon, hanem vasárnap, május 23-án távozik a képernyőkről, mégpedig
egy este 9-kor kezdődő duplarésszel, amit a szokásos évi
összefoglaló epizód vezet majd fel nyolcórai kezdettel. Forrás:
comment.blog.hu
Ki nevet a végén?
Hossza: 140 perc Megjelenés: 2010. február 4. Kiadó: Select Video Kép:
1.85:1 (16:9) Hang: magyar - DD 5.1, angol - DD 5.1 Felirat: magyar, angol hk., arab, bolgár, dán, finn, izlandi, norvég, svéd Extrák:
Közvetlen jelenetválasztás, Audiokommentár, Interaktív menűk, Bakiparádé,
Adam Sandler, Seth Rogen és Leslie Mann játssza a főszerepet ebben a keserédes
komédiában, melyet Judd Apatow, (40 éves szűz, Felkoppintva) írt és rendezett.
Mikor George Simmons (Sandler), a népszerű komikus egy személyes tragédiát
követően esélyt kap arra, hogy újrakezdhesse életét, asszisztensével, a
feltörekvő komikus Ira-val (Rogen) visszatér azokra a helyekre és azokhoz az
emberekhez, akik anno segítették az elindulásban, és felkeresi azt a lányt is
(Mann), aki egyszer régen elhagyta őt... A szívhez szóló, és mégis
térdcsapkodóan vicces filmet olyan színészek erősítik, mint Jonah Hill, Eric
Bana és Jason Schwartzman.
Bakiparádé (magyar felirattal)
Audiokommentár (Judd Apatow, Adam Sandler és Seth Rogen közreműködésével)
A DVD („Digital Versatile Disc” (digitális
sokoldalú lemez) vagy még korábban a „Digital Video Disc”
rövidítése) nagy kapacitású optikai tároló, amely főként mozgókép és jó minőségű
hang, valamint adat tárolására használatos. 1995-ben alkotott konzorciumot a
Matsushita, a Toshiba, a Philips, a Sony, a Time Warner, a Mitsubishi, a Pioneer,
a Hitachi, a Thomson és a JVC, hogy létrehozzanak egy az eddigieknél nagyobb
kapacitású adathordozót, melynek paramétereiben megegyeztek.
Méreteit tekintve általában akkora, mint a
CD, vagyis 120 mm
átmérőjű. Ritka ugyan, de létezik a Mini–CD-hez hasonlóan Mini–DVD ,
80 mm-es átmérővel. A CD-vel felülről kompatibilis.
Fajtái
DVD–Video (mozgóképek tárolására)
DVD–Audio (hang tárolására)
DVD–ROM (adat, préselt)
DVD–RAM (adat, közvetlen (direkt) elérésű)
DVD-R és DVD-RW (adat; az R egyszer írható [recordable], az RW
újraírható [rewritable])
DVD+R és DVD+RW (fenti kettőhöz hasonló, azokkal rivalizáló formátum)
A +R/+RW, illetve -R/-RW formátumok egymással nem teljesen kompatibilisek,
támogatottságuk kb. fele-fele arányban oszlott meg megjelenésük táján a piacon,
majd 2006 végére
szinte az összes otthonokba kerülő lejátszó támogatta mindkét típust.
A CD-vel ellentétben, amin a hangot az adathoz képest teljesen eltérő módon
tárolják, a DVD-k különböző fajtái egységes, közös állományrendszert, az
úgynevezett
UDF-et használják.
DVD–Video
A DVD–Video lemezek lejátszására szükség van – természetesen – egy erre
alkalmas
lejátszóra. Ez lehet asztali lejátszó, ami kinézetére egy
videókazetta-lejátszóra hasonlít, de lehet számítógépbe épített meghajtó is.
Általában ezek az eszközök képesek a lemezre írni.
A DVD-n kiadott filmek
MPEG-2
videotömörítéssel, valamint
Dolby Digital AC–3 hangtömörítéssel kerülnek a lemezekre, ez utóbbi
rendszerint sokcsatornás változatban. A DVD filmek adatsebessége általában 3 és
10 Mbps
között van, és jellemzően a tartalomhoz alkalmazkodik.
A DVD–Video lemezeken található hanganyag tömörítése több különböző módon is
megengedett, szabványos: lehet
PCM,
DTS, MPEG vagy
Dolby Digital AC–3. Az
NTSC országokban a
PCM és az AC–3 támogatása kötelező a lejátszókban, a másik kettő opcionális. A
PAL rendszerű
országok eredetileg a PCM és MPEG kódolási eljárások mellett álltak ki, de a
Philips legnagyobb sajnálatára nemzetközi nyomásnak engedve be kellett
venniük az AC–3-at a lemezeken opcionális, a lejátszókban pedig kötelező
támogatásra.
Blu-rayDisc
A Blu-ray Disc, röviden BD egy nagy tárolókapacitású digitális
optikai tárolóeszköz-formátum. A
DVD utódjának
szánják. Sokáig formátumháborúban állt a
HD-DVD-vel. Ezalatt mindkét formátumnak megközelítőleg ugyanannyi támogatót
sikerült gyűjtenie. A háborút végül a Warner döntötte el, amikor
2008 elején a cég
feladta HD-DVD-vel kapcsolatos terveit és állást foglalt a Blu-ray Disc mellett.
Ezután a NetFlix és a BestBuy kereskedelmi áruházlánc is közölte, hogy kivonja a
kínálatából a HD-DVD lemezeket. A formátum győzelméhez valószínűleg a Sony új
játékkonzoljának, a
PlayStation 3-nak megjelenése és sikere is hozzájárult. Mint ismeretes, eme
konzol beépítetten tartalmaz Blu-ray meghajtót, míg a konkurens Microsoft Xbox
360 konzolja "csak" DVD meghajtót, illetve opcionálisan hozzá vásárolható HD-DVD
meghajtót. 2008.
február
19-én végül a Toshiba bejelentette, hogy fokozatosan leállítja a HD-DVD
lejátszók, és felvevők fejlesztését, és gyártását.
Így a formátumháború gyakorlatilag véget ért a Blu-ray Disc győzelmével. Azóta a
nagyobb szórakoztató elektronikai gyártók is piacra dobták saját Blu-ray
lejátszóikat és íróikat. Az újgenerációs termékek egyik illusztris példánya, az
LG
BD370 lejátszója, amely a felhasználóknak a blu-ray technológia minden
előnyét kínálja, és internetre is csatlakoztatható. Ez lehetővé teszi a
YouTube-ra feltöltött videók nézegetését és egyes lemezek esetében valós idejű
plusz (BD Live) tartalmak letöltését. Sok filmnéző örömére a BD370
nagyfelbontású MKV formátumú filmeket is lejátszik.
HD DVD
A HD DVD (High
Density Digital Versatile Disc vagy High Definition
Digital Video Disc) egy digitális optikai formátum, ami a
régebbi DVD szabványt
hivatott felváltani. Fejlesztője a
Toshiba. Fő riválisa a
Blu-ray optikai eljárás, melyet a
Sony fejleszt.
Lemezeinek mérete egy szabványos
CD lemezével
megegyezőek. Az eljárás során nem a megszokott 650 nanométeres hullámhosszú
vörös lézert használják, hanem 405 nanométeres ibolyakéket, így jóval több
adatot lehet felírni vele egy lemezre.
A lemez gyártását 2008.
március végén
befejezték. Forrás: wikipedia.hu